B.U.É.K

úgy jöttél hozzám,
mintha szívem hívott volna.

megcsillant szemünk,
tudtam, ez olyan mintha sorsom szólna.
nagyítón keresztül nézhetted minden titkom.
csupasz szégyenemben állok itt előtted,
és nézd csak… ott suhant sóhajom.
ó bárcsak vége lenne, kértelek többször,
de nem, te inkább játszottál tovább –
most innen a monitorról csodállak –
senki se hallja néma óhajom,
mintha cipzár lenne ajkamon.
lassan kihuny minden remény,
így nem indulhat egy új év.
kevés már az alkalom,
valamit elronthattam ???
most már akkor b@szhatom.
már csak egy álom marad,
ahogy ülünk egymás mellett,
ujjainkat összeérintve játszunk
pianínón vagy zongorán –
nézve a hangjegyeket a közösen írt kottán.

(2015.12.31)