A hivatalnok

Egy nem is oly messzi, messzi galaxisban, valamely bolygó, valamely ország, valamely város, valamely kormányhivatal, valamely osztály, valamely irodája ajtaján sejtelmesen kopogtatnak.

– Igen… – hallatszik csendesen unott hangján a hivatalnoktól.

Semmi reakció, a hivatalnok visszagörnyed az iratai fölé, melyet épp a számítógépre akar rögzíteni, már-már majdnem leüti jobb kezének mutatóujjával a billentyűt, amikor ismét kopogtatnak az ajtón. Fejéhez kap és…:

– Ööö …Tessék, kérem! – szól, most már kicsit ingerültebben, de a gúnyos flegmaság is kiérződik a fogai között kiszűrődő s betűk között.
– Jó napot kívánok Tiszteletes Uram, bocsásson meg hogy zavarom – kezdte kicsit meghunyászkodva főhősünk – de ide irányítottak a 322-es ből a Marika és …- már nyújtaná is át a papírokat, melyet gondosan próbált összerendezni, de azok önálló életre kelve, saját geometriai formát követeltek ki maguknak.
– Ööööö…Egy pillanat! Még be kell öööö még … fejeznem ezt a…- és egy ujjas gépelése közben, mutató ujja az enter helyett a törlés gombot találja el – …Öööö, hogy az a,…- kezdett volna bele és a klaviatúrára csapva, és egy nagyot nyelve fordult ismét főhősünkhöz:
– Nos, öööö, miben segíthetek ?
– Hát igen.., a 322-es irodából küldtek… a Marika, hogy átadjam ezeket a papírokat.
– Ööööö neve?
– Fá Zoltán.
– Ööööö anyja neve?
– Fré Zia.
– Ööööö születési helye?
– Ideje?
– 1950. december 31.
– Ööööö lakcíme?
– Fekete Péter utca 13.

Visszafordult a számítógéphez és lajhárokat megszégyenítő lassúsággal gépelni kezdett, majd vagy egy tucatnyit kattintott az egérrel is. Miután leellenőrizte a rendszerben a megadott adatokat, homlokát ráncolva elkezdte átlapozni a papírhalmazt, mormogásai közül az alábbi szófoszlányokkal:

– Ööööö Tízes rendben, …negyvenhárom B rendben,… el iksz iksz vé –i-i plusz okmánybélyeg rendben, ööööa befizetett csekkek…- de nem tudta végig mondani, mert Zoltán illetlenül közbevágott.
– A bankkártyás fizetés bizonylatainak beszkennelt másolatát és a tranzakciós számoknak a listáját a letölthető formanyomtatvány hátulján, hitelesített digitális aláírással ellátva, az ügyfél-szolgálati email címre megküldtem, a weboldalon kiírtaknak megfelelően, az anyakönyvi osztály osztályvezetőjének valamint az önkormányzati tulajdonban lévő temetkezési vállalat ügyintézőjének és továbbá az adóhivatal kísérleti osztályának megbízott irodavezetőjének, kinyomtatott, közjegyző által is hitelesített 3 példányát postai úton, ajánlottan, elsőbbségi kézbesítéssel, tértivevénnyel feladtam, e hónap tizenkilencedikén, hétfőn tizenhárom óra negyvenkettő perckor, amiről a számlamásolatokat és a feladóvevényeket csatoltam LXXVII nyomtatvány XII-C és IV-F mellékletéhez, amit az ez évi belső szabályozásukban rögzítetteteknek megfelelően beszkennelve megküldtem a megjelölt 322-es irodának.

Hivatalnokunk hátradőlve türelmesen végighallgatta Zoltán mondandóját,  és kezei morzsolgatása közben:

– Ööööö értem, de sajnos, öööö van itt egy kis bökkenő, legyen kedves öööö visszamenni a 322-esbe és öööö a Marikának adja át a feljegyzésemmel együtt – azzal az asztalon található rózsaszín post-it cédulára a helyi iparmágnás legutóbbi ittjártakor hátramaradt, “Eltoltuk ezt is” feliratú reklámtollával egy igen fontosnak tűnő dolgot írt a papírra. Felragasztotta a paksaméta legfelső lapjára, majd gondosan az asztal lapjához ütögetve (keskenyebbik oldaluknál fogva) Zoltán kezébe nyomta.
– Kérem, öööö adja át Marikának a 322-be.

Zoltán próbálta türtőztetni magát, hiszen tudta, hogy erőteljesebb fizikai és/vagy verbális megnyilvánulása kettőtől öt évig kötné le érdeklődési körét, Szeged egyik legismertebb (ám de nem a legpatinásabb) épületében. Az ajtón kilépve, kíváncsisága addig furdalta az oldalát mígnem győzelmet aratott önfegyelme felett, és a papírhalmaz tetején virító rózsaszín post-it cédulát letépve elolvasta a rajta álló feliratot:

 

Marika, Fá Zoltán ügyében az emailt küldje át nekem, Piroskát üdvözlöm.

(2018.09.03-04)