A kincs

A kincs

Valami furcsa zaj töri meg az éjszaka csendjét. Felveszem a kabátom, belebújok a cipőmbe, és az ajtóban egy cigarettára gyújtok. Mocskos hideg van. Igaz a hőmérő csak mínusz négy és fél fokot mutat, de a hozzá párosuló megközelítőleg harminc kilóméteres szél a hőérzetet igencsak a szibériai fagytartományban tartja. Ropog a jeges hó a talpam alatt, ahogy próbálok eljutni a zaj forrása felé. Hirtelen erős köhögés tör rám, talán még nem pihentem ki teljesen az elmúlt heti vírussal töltött egyéjszakás kalandomat. Azt hiszem vért is köpök, mely a holdfényében a fehér, jeges havon landolva egy jó évjáratú kiöntött vörösborra emlékeztet. Na, igen, az emlékek, miért van az, hogy az ilyen szürreális szituációkban kelnek leginkább életre? Nem tudom. Újra csönd van. Már csak a köhögésem visszhangja verődik vissza a szomszédos házak falairól. Szívok még két slukkot a cigimből, remeg a kezem a fagyos hidegtől. Elindulok visszafelé. Egy éles koppanás a fejemen. Csak úgy zsibong minden, és nem csak a tejút csillagait látom. Aztán még egy. Kialszanak a pislákoló fények is, a lábaimból az erő fénysebességgel távozik, azt sem mondja: fapapucs. Összeestem. Fura. Tényleg fura, mert ami ezután következett, talán csak misztikus thrillerekben volt látható, mint a Twin Peaks-ben. Láttam, ahogy a testem a földön fekszik, kezébe a parázsló cigaretta véggel. Nézem közben a kezemet, de abban nem volt cigi, olyan volt, mint amikor álmodunk, és csak a megfigyelő szemszögéből látjuk a jelenetet. Láttam a testem, de az nem mozdult, csak békésen feküdt. Megfordultam. Két sötét maszkos alak egy baseball ütővel és egy feszítő vassal a kezében, szintén a mozdulatlan testem figyelték. Kisvártatva elindultak a bejárat felé. Nem láttak, legalábbis erre következtettem abból, ahogy összesúgtak. Utánuk lopództam. A nevüket is megtudtam, amikor keresztnevükön szólították egymást, és próbálták higgadtan kezelni, hogy fejbekólintottak. Szerencsém volt. A baseball ütőstől kaptam a nyeles algoflexet, ha a másik a feszítővassal próbálta volna jobb belátásra bírni a testem, valószínűleg már nem élnék. Basszus, hiszen a testem földön hever, én meg itt, test nélkül kóborlok, akkor lehet, hogy mégis csak meghaltam? Talán lesz időm kideríteni, de most fontosabb, hogy lássam, mi történik bent a házban. Ezek mindent felforgattak. Én meg csak támaszkodtam az ajtófélfának dőlve és röhögtem rajtuk. Semmit nem találtak. Iszonyatosan mérgesek voltak, a bútorokon vezették le a feszültségüket. A legnagyobbat a képcsöves tévé kapta, akkorát pukkant, hogy ijedtükben kereket oldottak. Könnyű dolgom volt. Csak a személyleírást és a neveket kell megmondanom a rendőrségen, ha magamhoz térek. De nem. Hiába mentem vissza a testemhez, valahogy nem sikerült belehelyezkednem. Megijedtem. De jó lenne most egy cigit elszívni. De nem lehet. Leültem a fal tövébe, és vártam. Vártam. Nem tudom mennyit vártam. A város hajnali ébredését egy mentőautó szirénája töri meg. Egyre csak közelít. És megáll. Pont a kapuban. Két fehér ruhás, piros kabátban kiugrik, hatalmas táskával, közben a harmadik a vezetőülésben a rádión keresztül valamit kommunikál. Felállok én is, hogy megnézzem mi ez a riadalom. Közben a mentősök a testem fölé hajolnak, két, tenyérnyi tappanccsal a mellkasomnak szorítanak valamit. Villámlás. Semmi. Emelnek a töltésen, azt hiszem valami ilyesmit mondott a mentős a kollégájának. Villámlás. Kezd eltűnni előlem a kép. Olyan mintha a tévében a hangyaháborút nézném. Aztán sötétség. A következő pillanatban kinyitom a szemem, és a két mentős hangfoszlányai kezdenek beszűrődni a füleimbe. Oxigén maszkot is kapok, Látom, jön a hordágy és valami melegen tartó fóliával is betakarnak. A szomszéd hívta ki őket, ahogy hajnalban ment volna dolgozni. Milyen szerencse, ha egy pék lakik az ember szomszédjában. A következő pár napot lábadozással, és dolgok megértésének miértjével töltöttem. A kórházból hazaérve vettem csak észre, hogy a nagy rohanásban a tolvajok a széttört bútordarabok között felejtettek egy zsákocskát, ami a világ legdrágább kincsét rejtette. Úgy döntöttem, Megtartom.

Ezeket olvastad már?
Tinderland
risingpoetry - tinderland

  ... Tinderland, ahol az álmok lazulnak   Bejelöltem. Nem ELOLVASOM

Megbocsájtva lenni
risingpoetry - megbocsájtva lenni

  ... Már nem kérem, hogy megbocsájts azért, aki vagyok, ELOLVASOM