A vadság kihívása – OSHO után szabadon

A vadság kihívása – OSHO után szabadon

Egyszer talán valamikor, valahol említettem, hogy szeretem az extrém sportokat, azt is leírtam miért, itt ismétlésként csak annyit említenék meg, hogy az extrém tevékenységek alkalmával nem létezik más csak a pillanat, és az elme megszűnik létezni, így megvan a lehetősége, hogy közelebb kerülhessünk Önmagunkhoz. Amikor belevágtam, önmagam megismerésébe, akkor még nem gondoltam a félelmeim miatt, hogy ez lesz a leges legjobb extrém sport a világon. Önmagunk megismerése nem csak egy csodálatos belső utazás, hanem egy igazi kihívásokkal teli „extrém sport” is azonnali és időleges visszacsatolásokkal, válaszokkal, eredményekkel, fejlődéssel, mindennel.

Tudod van az az érzés, amikor mész lefele a partra, a cuccod már összekészítve figyel, várakozik, már messziről érzed a víz illatát, érzed a szelet, hallod a hívogató hangját, pedig hangtalan suhan végig a víz felett…már előre gondolatban elképzeled a hullámokat, a formájukat, a tarajukat, ahogy a parton lázas izgalommal telve, az adrenalintól túlfeszítve pumpálod ernyődet, és már csak arra vársz, hogy a lemenő nappal együtt simítsd ki az arany hullámokba burkolózott vizet, hogy olyan hatalmasat ugorj, hogy amikor másoknak elmeséled már az első pillanattól kezdve kételkedjenek, hogy hihetetlen legyen…hogy a nádas szélén felzavart hattyúk egy karnyújtásnyira az ernyődtől kötelékben hatalmas szárnysurrogással húzzanak el, miközben torkodban dobog a szíved, de mégis egy darabig együtt egy irányba egy takk-on siklotok tovább…hát azt hiszem, ezt csak az tudja aki már átélte…legyen az bármilyen más tevékenység… (2016)

Kritikaként kaptam régebben pont ide vág (feketével a válaszaim):

– …Szerintem én nem attól élek, hogy folyamatosan kockáztatom különösebb racionális cél nélkül az életem. 
 – Nem a kockáztatáson van a hangsúly, amúgy érdekes, nem mintha az életnek lenne számunkra     bármilyen  racionális célja, hiszen ha lenne akkor már a híres „britt tudósok” kiderítették volna

 – Valószínűleg mindenkinek más az élet célja, pontosabban mindenki másban látja meg az élete értelmét. Ezért nincs vsz. egyetemes válasz, de azt továbbra is tartom, hogy az ember nem attól él, hogy extrémebbnél extrémebb helyzetekben kísérti a szerencséjét. Pontosabban valakinek ez az élet, úgy érzi ettől él. Valaki attól, hogy elültet egy fát, valaki attól, hogy minden este nőket szed fel, valaki kutyákat ment.
 – Igen, mindenkinek más az életcélja. Van egyetemes válasz, ott van minden életcél mögött. Hogy mit nevezünk extrémnek az viszonyítás kérdése. Igen vannak olyan emberek, akik úgy érzik attól élnek, ezt már el is magyaráztam, hogy miért van így. Igen, ez csak egy fajta út, létezik ezernél is több másik is, de amíg az elméjével az elméjében él valaki, addig csak úgy érzi mintha élne, de igazából, valójában nem él és ennek szemléltetésére viszont a legkiválóbb eszközök egyike.
 Ha gyereket kell kimenteni a folyóból, oké. Ha be kell rohanni egy égő házba, oké.
– Most megleptél 🙂 Szóval másért meghalni az oké, de saját magunkért, szórakozásból az már smafu??? miért értékesebb más élete a sajátunknál???… azért mert akkor hősök vagy mártírok lehetünk, hisz az is csak egy szerep amivel az elme azonosítja magát…
 Megint nem erről van szó. Lehet, hogy ez a gondolkozás jön a keresztény nevelésemből is (önfeláldozás mint legfőbb szeretet) de ha mérlegre tesszük a kettőt legyünk már őszinték melyik a súlyosabb: kapunk egy jó kis adrenalin fröccsöt, boldogsághormon, érezzük hogy élünk – megmentünk egy emberi életet (boldogsághormon, és még ha eddig nem is találtuk meg az értelmét miért is vagyunk itt, talán abban megtaláljuk, hogy őt kellett megmentenünk)
– Keresztény, zsidó budhista, iszlám…mind mind csak kitalált fogalmak…Ónfeláldozás??? Ugyan, hogyan is áldozhatnád fel Önmagad, amikor még azt sem tudod ki vagy valójában??? Megfordítom: hogyan is menthetnél meg mást amikor még saját magad megmentésére sem vagy képes??? ( a másik paradoxon meg ha megmentesz egy kis gyereket mi garantálja, hogy 30 év múlva nem fejleszti ki az atombombát és dobja le egy ártatlanokkal teli városra? megmentettél egy életet, viszont százezrekét meg elvetted, ugyan olyan hősi életcéllal teli mosoly ül majd az arcodon???)
–  De így cél nélkül… nekem ez sok.
– Nap mint nap emberek ezrei hallnak meg „cél” nélkül, vagy éppen valami „cél” érdekében…annyira fura, hogy pont szórakozásból vagy esetleg saját akaratból vagy saját cél érdekében meghalni ne lehessen…

– Lehet, csak nem érdemes szerintem. Már az is olyan szomorú, hogy emberek ezrei halnak meg cél nélkül. Persze mindenkinek megvan a joga, hogy saját szórakozásából meghaljon (ahogy én is teszem ezt aprón adagolva a dohányzással) csak annyit írtam, hogy nekem ez sok, ez nem az én személyiségem, de elfogadom, hogy van aki ezzel tud azonosulni.
– Pedig biztosan sokszor hallottad már, hogy „meghalnék érte”… Amúgy meg nem feltétlenül az azonosulás a probléma, sőt, majd rájössz, hogy nem  is probléma…
 És egyébként meg kis türelmetlen vagy, épp most van folyamatban, felismerés, hiányok azonosítása.
– Hiányok helyett azokat venném számba amivel már amúgy is rendelkezem, mim van meg már eleve,pl. a harcos akarat, a magas intelligencia, a gyors tanulás képessége, ezáltal a gyors alkalmazkodó képesség, stb…nem teljes a lista…mi az amit ezekkel el tudok érni, meg tudok valósítani
– OK, így fogok tenni, de ha nem veszem számításba a hiányt nem alakul ki az igény. Kell az igény megfogalmazása, hogy utána felmérjem a rendelkezésemre álló eszközöket is.
– Igény és vágy csak hiányból tud merítkezni, az élet pedig nem a hiányok listája hanem a van-oké, célok megfogalmazása, célok megvalósítása.
–  Jó – jó de ez nem megy pikk-pakk.
 Tudom, hogy nem megy pikk-pakk egyedül most csak annyit teszek, hogy kikarikatúrázom azokat a gondolataidat melyek negatív tartományból táplálkoznak.
– A személyiség nem olyan mint egy ruha, hogy egyik napról a másikra csak úgy levetkőzzük.

– Pedig pont olyan mint egy ruha, pontosabban egy ruhás szekrény mert a benne lévő összes ruhát felveheted, le is veheted, variálhatod, cserélgetheted, de az a fontos – azt kell megtalálnod amire aggatod…az vagy te és én is, mindenki…
– Nem, a személyiséget hordjuk magunkkal (hozott anyag). A személyiséget nem variálhatjuk csak viselkedési mintákat cserélhetünk (a viselkedési módok ruhásszekrény és az adott viselkedési attitűd a ruha)
– Ha így szeretnéd legyen így, nekem mindegy, hogy hívjuk, ha ugyan azt értjük alatta
– Huuuú, ez tökre melós
– Igen az, de csak egy darabig, tudom, és büszke vagyok rád, ahogy neked is büszkének kellene lenned magadra.
– Az vagyok, de mivel még nem melóztam túl sokat vele, csak mértékkel.
– Hát akkor tedd mértékkel, …de ugye ki az aki a  mértéket meghatározza? 🙂

Nos ezt az idézetet pontosan azért választottam, hátha segít még közelebb kerülni.

Ez csak a kezdet. Egyre több és több furcsa vidéken kell keresztül haladnod. Az igazság furcsább, mint bármilyen kitaláció. De légy bátor.

Mielőtt elkezdesz önmagadba hatolni, nem tudod, hogy önmagadnak mekkora részét nem ismerted sohasem. A lényednek csak egy töredékével éltél. Úgy éltél, mint egy vízcsepp, pedig a lényed olyan, mint egy óceán. A fa egyetlen levelével azonosítottad magadat, pedig az egész fa hozzád tartozik.
Igen, ez nagyon furcsa, mert elkezdesz tágulni. Új valóságokat kell felszívnod. Minden pillanatban olyan tényekkel kell szembesülnöd, amelyekkel sosem szembesültél azelőtt, ezért minden pillanat egy zűrzavar, és állandósul a káosz. Sosem tudsz megállapodni. Sosem válhatsz biztossá, mert ki tudja, mi fog feltárulni előtted a következő pillanatban?
Ezért nem mennek soha befelé az emberek. Megállapodott életet élnek. Megtisztítanak egy kis területet a lényükben, és ott építenek házat. Lehunyják a szemüket, nagy kerítéseket és falakat emelnek, és utána azt gondolják: „Ez minden.” És közvetlenül a fal mögött ott a való világ, ott vár rájuk a vadság. Ez a kihívás, a vadság hívása.

Ezeket olvastad már?