csacsogó…
– Hogy vagy ? – kérdezte a Nap a Holdat
– Köszönöm kérdésed megvagyok – felelte a Hold
– Folyton kerüljük egymást – szólt a Nap
– Más a bioritmusunk – felelt flegmán a Hold
– Ja, vagy úgy?! Akkor ezért van úgy, hogy oly ritka,
hogy átölelhetlek ? – értetlenkedett a Nap
– Nézd csak meg, ha átölelsz sötétség borítja be a Földet.
– Tán csak nem gondolod, hogy miattam van mindez? – kérdezte a Nap
– Ez egy örök körforgás, te velem akarsz lenni én meg menekülök előled.
– De már hosszú ideje nem láttalak, s nem is hallottam felőled – panaszkodott a Nap
– Te miattad van – szólt a Hold – Ha türelmesebb lettél volna, talán…
– Tudom, de nem tehettem mást, mert én a Nap vagyok, nekem ragyognom kell.
– Én pedig a Hold, s nekem elég ha csak visszavert fényedben tündöklöm, sötét
oldalam eltakarva előled.
– Nem számít, hiszen mindenkinek van olyan oldala, melyet legszívesebben
eltakarna mások elől. Emiatt hol hízni fogsz, hol pedig majd elfogysz, ahogy
megmutatod és ahogy elrejted szépséged. Indulj hát, menj utadon, és ha
legközelebb találkozunk úgyis át foglak ölelni ha mással nem, a szememmel.
– Majd meglátjuk. – szólt a Hold és érezte… lassan tényleg elfogy.
(2015.dec.)
