“csak” egy szó


Az volt “az” a szó,
amit hallani akartam,
minden napom –
minden percében –
bárhová mentem,
bárhová érkeztem.
Bár, úgy tűnt,
messze járok,
vagy talán elvesztem,
mikor világegyetemista
lázadó diákként,
önmagam kerestem.
Hangfoszlányok csábítottak,
semmitmondó ígéretek,
üres álmokért –
olcsó motelszobákban,
a magány ágyába
padlóig süppedtem.
Hangfoszlányok – képekbe,
az álmok – fellegekbe,
kicsordult nyálcsíkok,
zsibbadó párnából –
tudom, nehéz kiszállni
a süppedés ágyából.
Felébredve
nyakamba kaptam a lábam,
csak mentem, mentem,
talán meg sem álltam…
egészen addig,
míg meg nem találtam.

Ölelő kezek
nevető szemek
angyali illatok,
haza értem:
én, itt lakok.

2020.01.09
Kép forrása: saját