Csak hallgatom

Csak hallgatom


Nem mondom,
csak hallgatom.
Fülel a csend
még torkomon.
Miért? Mondd, miért
nyissam szóra ajkaim,
ha azok rést ütnek
szeretteim pajzsain.

Áttörés a létbe?
Azon a kicsi lukon át?
Oldjam fel a számtalan
lelki anomáliát?
Legyek hát a SZÓ?
A szó, mi áttöri e vértet?
De mi van, ha e “szót”
nem is igazán érted?

Van-e fontos benne,
vagy csak hangzatos?
Ismert érzéseket ébresszen
vagy legyen víg, dallamos?
A “szó” fegyver – mondják –
sok gondot rak a vállra,
ám ha jól használják,
szívet emel piedesztálra.

Pedig a szónak magában
nincs ereje, se értelme,
inkább, amit a szó sejtet,
mint elveszett Ember érzelme.
Vannak, kik csak mondják,
szinte megállás nélkül,
sulykolják az “igét”,
melytől a szív – megkeményül.

Gondolatokat cserélünk,
próbáljuk szavakba önteni,
a szavakat sorrendbe,
versekké költeni.
Már nem mondom,
csak hallgatom,
Fülel a csend
megfáradt torkomon.

(2020.01.28)
Kép forrása: Gróf Bánk Benitó

Ezeket olvastad már?
Add-vedd…
rising poetry - add-vedd

  ... Adventi forgatag, sokan járnak a téren, egy kidobott ELOLVASOM

lassú mosás

... Forog az élet, forog a dobban, az ajtón keresztül ELOLVASOM