Egy varjú szemével

varju.jpg

Tavasz volt. Eljött a megújulás ideje. A természet már ledobta régi elszáradt, a megújuláshoz oda nem illő feleslegeit. A téli fagyban elfagyott, megújulásra képtelen, élettelen növényzet végképp az enyészeté válik. Mindezt egy varjú szemén keresztül látni, szinte hihetetlen. Platánfa tetejéről őrszemként figyelt. Figyelte a nyüzsgést, az emberek léha, álmos, monoton araszolását, ahogy a parti sétány felé komótosan fejleszegetten (némelyek kéz a kézbe) mocorognak. Méla közönyével károgott a fellegek felé, mintha sejtené, mindez csak a tavasz bolondos játéka, hisz mindenki tudja, a Balatontól megváltást csak a bolondok remélnek. Ám hirtelen megakadt a szeme egy fiatalemberen. Látszólag semmi különleges nem volt rajta. Kopottas farmer, edzőcipő (egy menő sportszer gyártótól) egy laza tenisz póló, napszemüveg, férfiasan vagány nagy számlapos dizájnos karóra, és az elengedhetetlen mobil telefon. Valószínű, hogy menet közben olvashatta aznapi e-mailjeit, és válaszolgathatott a közösségi oldalról bejövő üzeneteire. Fejleszegetten kószált a part felé, észre sem véve, hogy a túlpart felöl, már gyülekeznek a fellegek. Talán szerelmes lehetett, vagy épp szerelmi bánat gyötörhette -, de ezt a varjú nem tudta eldönteni, csak figyelte továbbra is csendesen, ahogy komótosan a part felé közelít. A legtöbben ilyenkor leülnek egy padra, vagy csak sétálgatnak, hattyúkat etetnek, vagy kacsákat dobálnak kenyérrel.  A fiatalember megállt. Fel sem emelte tekintetét készülékéről. Állt. Egy helyben. A túlpartról már tisztán látszottak a viharjelző fényei, és az első esőcseppek is szemerkélni kezdtek. Ahogy az esőcseppek készülékének képernyőjén landoltak, hanyag mozdulattal letörölte, megfordult, elindult, vissza fele, napszemüvege még mindig szemeit takarta, hiszen a város felől a nap még mindig hét ágra sütött. Csak ment, az eső felhő pedig követni kezdte, de a fiatalember nem nézett hátra, hiszen az évek során megtanulta, hogy csak előre tekintünk, vissza a múltba soha. Így hát ment egyenesen a nap felé. Talán az esernyőt megtestesítő autójához igyekezett, ennyire elszántan, miközben még mindig,  az  életet jelentő képernyőt bámulta. Leszegett fejjel, vissza sem nézve érte el járművét, kinyitotta annak ajtaját, beszállt és elhajtott. A varjú még tűnődött egy kicsit a történteken, főleg azon, hogyha a fiatalember visszafordult volna, láthatta volna az eső és a napfény nászából életre kelő – az egész tavon átívelő szivárványt. Nem mondhatott semmit, hisz ő csak egy varjú, de két szárnysurrogás között, ahogy elrugaszkodott az ágról tisztán kivehető volt: KÁR-KÁR.

(2018.04.11)

kép forrása: innen