Odaátra

Ez az írás az Élni nélküle című pályázatra készült :

Odaátra


Meg kell értenem, hogy hiányozni fogsz,
emlékké leszel, s szívemben sajogsz,
már nem lehetsz kézzelfogható valóság,
Istent okolni ezért zavaros bárgyúság.
Nem láthatok többé vörös rózsát úgy,
hogy ne Te juss róluk az eszembe,
hagytalak elmenni sírva, remegve,
szívemet süllyesztve nyomornegyedbe.
Minden fájni fog, amit adtál nevetve,
emlékét fásultan, zöldbe temetve,
minden érzés, mely kimondatlan maradt,
mélyen szívemet sebzi, mely széthasadt.
Nem láthatok naplementét és ragyogó aranyhidat,
miben ne arcod látnám, s mosolygásodat,
hiába hunyom szemem, elrejtve a látványt,
így is látom a sírkertben hagyott márványt.
Hiába férfikéz, s szív mely ezentúl értem eped,
ki ágyékom tüzeli, s vadul elkeni sminkemet,
bánat, vágy, csók, könny, öröm, szerelem,
mindenhol, mindig, mindenben – ott leszel.

(2017.01.17)
Kép forrása: saját