Éva kisértetjárása

2016-01-20
by
in Próza, RisingPoetry
Éva kisértetjárása

Köszönöm kérdésed, megvagyok…

Ugyanazon köveken lépdelek át a téren, mint te, nekem is fáj a zene, és én is mindig figyellek a tömegben, hátha ott vagy. Hátha odarohanhatok.

Új szokásokat kezdek felvenni.Csak miattad megyek minden este munka után két kört a tér körül. Meg az önsajnálat miatt, ahogy érzem, hogy az esti fények és az érzelmes zenék a hideggel együtt a csontomig hatolnak. Nem jöttél egyszer sem. Talán mert a gondolataimmal hívtalak erősen, te viszont gyomorból szoktál beszélni, talán a fejek és a gyomrok nem értik meg egymást, talán csak nem szólt neked, hogy hívlak. Vagy szólt neked, csak te sokkal okosabb és bölcsebb vagy nálam, ezért nem válaszoltál.  Az esti szokásos körutam a cukrászdáig tart, ahol ettünk, szomorú ahogy a kinti székeket bepakolták, egy régi boldog pillanat helyszíne és látod minket utánoz, mintha ő is tudná mi történik. Titkon benézek hátsó ablakokon át a szomszédos sörözőbe is, hátha bent ülsz és próbálsz felejteni. Ilyenkor néha elszégyellem magam, mintha kémkednék utánad, és lesütött szemmel visszaosonok a térre, vagy néha inkább a templom mellett kullogok vissza az aluljáró felé. Láttad már milyen szép, ahogy a templom hátulja felől a kis ösvényen a szobrok mellett nagy platánfa leveleit megvilágítja a sárga fény?Harangszó hallatszik és szemből az utca éjszakai fényei?

Az aluljárótól a kocsiig nehéz az út, addig feléd megyek. Ilyenkor mindig nagy önerő kell, első lépcső. A kocsit már messziről figyelem nincs-e a szélvédőn virág. Persze sosincs virág, miért is lenne ott az a virág. De ezt a csoda várást azért mindig eljátszom és mindig tudok hinni benne. Aztán jön a második lépcsőfok, nagylevegő, a parkoló utcájából kifordulás. A balra kanyaradó sáv nyila szuggerál, szinte húzza a kezem a kormány mikor jobbra kanyarodok. A kanyarban mindig feléd nézek, nem előre. De végül elérek a lámpáig, és már csak várni kell, várni, hogy minél messzebb lehessek tőled. Át a hídon. Második lécső teljesítve.
Hazaérek. Benyúlkálok a réseken keresztül a postaládába, nem, nincs semmi, egy cetli se.
És indul az esti szeánsz, fél óránként (jó, néha 10 percenként) nézve rá a telefonomra, hogy írtál-e valamit. Valamit ami nekem szól. Valami ami esetleg rólad tudósít, valami amivel pár percre veled és benned lehetek.
Hát így megy ez most mifelénk. Kísértetek mindenfelé.
Ha kíváncsi vagy a sorozat többi részére is, akkor kattints IDE.
Te vagy az…

Ezeket se hagyd olvasatlanul