Felhőoszlatás

A tóparton – térdig érő fűben heverészett kezei a tarkóját támasztották, bőrét csiklandozták a lágy tavaszi szellő által mozgatott fűszálak. Hanyatt feküdt, egy hosszú fűszállal a szájában a türkizkék eget és a különböző amőbákra hasonlító felhőket bűvölte – felhőoszlatósat játszott. Imádta ezt a játékot, ilyenkor tudott a legjobban kikapcsolódni. Legalább két órája már, hogy kijött ide a kis tóhoz, amikor az erdő felől az avarban hallatszó léptekre lett figyelmes. Odafordulvást fél szemmel látta, hogy barátja ÓZ közeledik a tőle megszokott kacsázós lépteivel, széles, vidám mosollyal az arcán. Már messziről integetni kezdett, ahogy észrevette a kis Mumpicot. A szokásos melegséggel köszöntötték egymást, majd ÓZ is hanyatt feküdt, és együtt folytatták a felhőoszlatós játékot. Nem tellett el fél óra sem, amikor ÓZ a következő kérdést tette fel a kis Mumpicnak.

– Volt már veled úgy kicsi Mumpic, hogy egy jóleső túrázást követően érezted a lábaidban a bizsergető melegség érzését?
– Ezt most miért kérded ?
– Csak figyelj, volt, hogy megtörtént már veled ?
– Igen, többször is éreztem azt a jóleső, bizsergéssel egybekötött meleg érzést.
– Lemerném fogadni, hogy ilyenkor az elégedettség érzése fogott el, s nem csak azért mert sikerült legyőznöd a tervezett távot, hanem azért is mert a jóleső meleg érzés tovább fejlődött elkezdte átjárni egész testedet.
– Igen, de mit akarsz ebből kihozni ?
– Figyelj tovább, – kérte ÓZ –  amikor már megérezted az elégedettség érzését, és tudtad, hogy a kellemes bizsergető meleg szétárad a testedben, a következő pillanatokban ez az élmény már át is hajolt egy békés – nyugalmi érzéssé, majd amikor már teljesen átjárt ez is, akkor felvillant benned egy gondolat, hogy mindezeken az érzéseken keresztül egy sokkal szorosabb kapcsolatba kerültél önmagaddal.
– Hát ez hátborzogató! Honnan tudsz te ilyen dolgokat rólam?
– Ez nem rólad szól kicsi Mumpic, hanem a legbelsőbb titkaidról.
– Jó, jó, de mégis, honnan? Hogyan?
– Csukd be a szemed, felejtsd el egy percre a játékot, és vegyél egy nagy levegőt, majd szép lassan kezd el kifújni a szádon keresztül. Lazítsd el tested minden izmát, figyelj a lélegzetedre, figyeld, ahogy a ellkasod emelkedik, süllyed, figyeld, hogy a tested mely pontjai érnek a földhöz, figyeld, ahogyan a benned áramló levegő a lélegzeted segítségével egyre könnyebbé teszi tested. Figyelj befelé. Lassan lélegezz. Ki-be. Figyeld, maradt e még benned feszültség valahol, ha igen, azokat az izmaidat is lazítsd el. Jól van. Megérkeztünk.

Csukott szemmel némán feküdtek egymás mellett a tóparton a magas fűben, mintha békésen aludnának.

– Hol vagyunk most? – kérdezte a kis Mumpic, de nem mozgott a szája
– A legmélyebb vágyaid birodalmába érkeztünk – felelte ÓZ, ki szintén csak a gondolatival válaszolt.
– Félek! Még sosem jártam ezen a helyen.
– Fogd meg a kezem, bújj kicsit közelebb hozzám, majd vezetlek.

A kis Mumpic megfogta ÓZ folyton meleg kezét, kicsit meg is szorította, hogy érezze, biztonságban van. Karját, vállát ÓZ karjának, vállának nyomta gyengéden. Óvatoskodva tették meg az első lépéseket, a kis Mumpic csak most mert először körülnézni. Ám, amikor érezte, hogy ÓZ kezén keresztül a melegség szétárad testében, szinte egyik pillanatról a másikra elengedte. Ámulva nézett körbe. Igen, ott álltak mindketten a kis Mumpic legmélyebb vágyai birodalmának kapujában. A kapu látványa teljesen lenyűgözte. Egyedül állt ott, nem kellett ÓZ kezét fognia, már nem félt, tudta, igen, most már tudta, hogy az eddig nyakában lógó fényesen csillogó aranyszínű kulcs könnyedén fog behatolni a  kapu zárjába, majd olajozottan fog elfordulni. Levette hát a nyakában lógó kulcsot, beillesztette a zárba,  a zár pedig valóban, mintha csak erre a pillanatra várt volna egész életében, kinyílt. A kis Mumpic megremegett. Legmélyebb vágyainak birodalma immár tárva-nyitva állt előtte. Remegő hangon szólt ÓZ-nak:

– Eddig soha senki nem ismert ennyire, mint ahogy te engem. Soha senki nem tudta mire is vágyok leginkább. A félelmeim, oly erősen blokkolták vágyaim, hogy azok tömlöcbe vetett rabokként sínylődtek – a mai napig. Hálás vagyok neked ÓZ, hogy lehetővé tetted nekem, hogy betekinthessek ebbe a csodálatos világba.
– Én sem tudtam mit fogunk itt találni. Sokat kell még tanulnunk, hogy megtudhassuk, kik is vagyunk valójában – felelte ÓZ a tőle megszokott nyugalommal. Mostantól egyedül is ide tudsz találni, bármikor. Lassan kezd el érezni, ahogy tested súlya megnő, elkezdi nyomni a földet, érezd, ahogy izmaid megtelnek újra élettel. Nyújtózkodj egy nagyot, mozgasd át minden testrészed. Térj vissza testedbe, nyisd ki újra a szemed.

Miután mindketten kinyitották a szemüket, egymásra mosolyogtak, majd felnézve az égre visszatértek kedvenc játékukhoz, folytatva az amorf bárányfelhők oszlatását.

felfo.jpg