Forralt borral…

…valamelyik este felhívtam Évát, hogy a kocsinkon a nyári gumit le kellene cserélni a téli gumikra, hiszen most már hetek óta fagypont alatt van a levegő hőmérséklete hajnalban. Reggelre a pára fagytükör képében a szélvédőre kúszik, és kihívásokkal teli küzdelem elé állít, hogy eltávolíthassam, tükörképemmel együtt.

Mindegy is… hideg van, ez a lényeg, de a gumistól csak a következő hétre kaptunk időpontot, így kénytelen voltam egy adag jégoldóért beugrani a szupermarketbe. Ahogy nézelődtem, valahogy megakadt a szemem egy termoszon, igazából semmi különleges nem volt rajta, de valahogy úgy éreztem, ezt most meg kell vennem. A hazafelé vezető úton már repkedtek is a gondolatok a fejembe, hogy a nagymamától kapott névnapi borokból forralt bort készítek, és ha sikerül Évát is rábeszélnem, akkor leugrunk a Balcsi partra és romantikázni.

Baromi hideg van, épeszű ember ilyenkor nem megy sehová, hanem a meleg szobában bámulja a tv-t vagy jobb esetben valami értelmes elfoglaltságot keres magának, de minden esetre bent marad a melegben. Nem úgy mint én. Két telefon hívást követően sikerült meggyőznöm Évát. Jó melegen felöltözve elindultunk. Ősz vége felé különösen csendes a part, nincsenek turisták, nincsen állandó zsivaj, a lelkes horgászokból is lényegesen kevesebb van. Nincs szél, a víztükör szinte penge élesen tükrözi vissza a túlpart, és az égbolt fényeit. Csend van, csak a lépteink zaja és halk beszélgetésünk töri meg a csend hullámokat. Két fűzfa lombkoronája közé rejtett padot választottuk, melyre kipakoltuk a plédet, a bögréket, egy csomag ropit – és egy doboz cigit is. Összebújva a gyümölcsös forralt bort kortyolva gyújtottuk meg az első szál cigit, egymásra fújva a füstöt,s nevetve azon, ahogy vacog és fázik a kezünk ha nem fogja a meleg bögrét. Sokat beszélgettünk, hétköznapi dolgokról, s arról ki milyennek látja a világot, hogyan éli meg a munka, a kötelezettségek által ránk rótt terheket aztán egyszer csak összenéztünk és éreztem, hogy innen már nincs visszaút, ez a pillanat az, amikor egybe fogunk olvadni. Hideg fekete kabátját átölelve éreztem, ahogy a meleg szétárad bennem és nem akar mást mint Éva kabátja alá bebújni, hogy őt is melegíthesse, hogy őt is megérinthesse. Összenéztünk és nem volt visszaút. A csók egyszerűen leírhatatlan volt, hideg fázós ajkakon meleg nyállal kevert, lekvár, melyben a gyümölcs darabkák  lebegnek a folyékony massza között. Eldőlt hát. Most már együtt leszünk, tudom és érzem, bár azt, hogy meddig azt nem tudom. Akkor még nem sejtettem, ahogy azt sem mennyi időt kapunk, de most már biztos, nekünk dolgunk van egymással.

A bor gyorsan fogyott, a hideg időben s cigarettánk sem volt túl sok, kicsit át is hűltünk, hiába ez a belső meleg még nem volt elég mindkettőnknek. Össze szedelőzködve indultunk a város felé, haza. Azt hiszem itt értette meg Éva, hogy mit is jelent, amit legelső sms-eink egyikében írtam neki:

Egyszer úgyis megérkezel 🙂

Ha kíváncsi vagy a sorozat többi részére is, akkor kattints IDE.