interurbán

2016-09-24
by
in RisingPoetry, Versek
interurbán


ha átölelnél még egyszer,
beleszippantanék nyakadba
éreznélek, ahogy lélegzel,
minden apró rezdüléseddel.
de újra reggel van, és én tudom
csak álmomban ölelt át karod,
pedig többé el sem engednél,
ha mosolyogva magad elé képzelnél.
hiányzol, képzeld el,
felkelek és máris érzem,
vágyom hogy mellettem légy,
hogy karunkon az apró szőrszál újra összeér.
de messze vagy, szemed már nem hív,
próbálom tárcsázni, a billentyűzet aktív,
de az automata hang érzéketlenül tahó,
“a hívott fél nem elérhető, nem kapcsolható”…
…talán majd valamikor, …egyszer…
majd egy orbitális véletlen-
vagy egy rendszer hiba folytán
eljutok majd hozzád  –
telihold fénylő ezüstkorongján.

 

(2016.07.11)

…még a sminked sem…

Ezeket se hagyd olvasatlanul