Ítélkezés mentesen


Mennyire bonyolult
ez az édes élet,
felfesthet a falra
rémes képet,
képet, amin
járják a táncot
szelfi királynők
és izom királyok.
De a szabály az,
hogy ne ítélj elsőre,
óvatosan kapaszkodj
egy ilyen jelzőbe.
Kívülről minden más,
ha ítélkezel és kritizálsz
mint egy bumeráng
visszatér hozzád.
Próbálj nyitottnak lenni,
ítélkezni villámgyors,
nincs két egyforma ember
és nincs két egyforma sors.

(2018.06.11)

Eddig tartott a vers. Arra gondoltam veszem a bátorságot, és egy kicsit megcincálom, hogy hol is van az a bizonyos eb elásva. Előre leszögezem, hogy semmilyen rosszindulat nincs bennem, csak a “nyilvánvaló bullshittek a köz hiedelemeben” című részre világítanék rá egy kicsit más szemszögből.

Először is a tudatosság. Mindenki saját feladattal, egyedi céllal, és a feladatok megoldásához egyedi “eszköz készlettel” érkezik, illetve van jelen az életnek nevezett játékban. Eme gondolat megértése az alap, ahhoz, hogy megértsünk, elfogadjunk, el tudjunk fogadni meg tudjunk érteni másokat (és azt, hogy nem mindenki akarja megérteni és elfogadni a másikat).

Nyilván nem könnyű, ezért emésztgessük egy kicsit. Egy leegyszerűsített példával megpróbálom szemléltetni, ami három különböző emberről és három különböző feladatról szól:

1. csavarhúzós ember
2. kalapácsos ember
3. fogós ember

Az első feladat mindhárom ember részére, hogy egy szeget kell beverni a falba. Az első ember ugyan kicsit nehezen, de megoldja a csavarhúzó nyelével. A második ember egy szempillantás alatt végez. A harmadik ember is csak küszködve tudja megoldani a feladatot. A második ember mindeközben csodálkozik, hogy egy ilyen egyszerű feladatot a többiek miért nem tudják oly gyorsan és kiválóan megoldani, mint ő. Jön a következő feladat ami nem más, mint egy facsavar behajtása egy deszkába. Az első emberünk remek eszközzel rendelkezik a feladathoz, így ő igen hamar végez. A második emberünk az előző feladatból tanulva egy hatalmas ütéssel a helyre igazítva a csavart. A harmadik emberünk a fogóval megint csak keservesen ugyan de elvégzi a feladatot. Immár ketten vannak, akik nem értik, hogy egy ilyen egyszerű feladatot miért nem tud mindenki az övékhez hasonló gyorsasággal megoldani. Ám elérkeznek a harmadik feladathoz, ami nem más, mint az előzőleg beütött illetve becsavart tárgyak eltávolítása. Az első emberünk szenved a szeggel, nem tudja megoldani, a csavart viszont tökéletesen eltávolítja. A második emberünk a kalapácsos nem tudja abszolválni a feladatot, sőt látva, hogy a harmadik a fogóval minden további nélkül megoldja a feladatot, iszonyatosan dühös és mérges lesz, aminek hangot is emel a társaságban, szétver mindent, mert erre is jó a kalapács.

Tehát, valamiben mindenki jó. Nem feltétlenül abban, amit tanultunk, vagy kívülállók szemében remekül csinálunk. Ha van rá lehetőségünk, vizsgáljuk meg önmagunkat, nézzük meg milyen “szerszámokkal” születtünk ide,  keressük meg azt a feladatot, amihez ez a szerszám a legtökéletesebb, a legjobban passzol. Ha nem kalapácsos emberként viselkedünk, hanem elfogadjuk, hogy mások a saját eszközeikkel csak bizonyos feladatokat tudnak ellátni, amíg meg nem ismerik valódi feladatukat, akkor már sokat haladtunk előre.

Innen viszont kettéágazik az út. Az egyik az, ha felismerjük, hogy az eszközeink csak bizonyos feladatok megoldására alkalmasak, viszont ha más feladatokat is szeretnénk elvégezni akkor új eszközökre és azok használatának elsajátítására lesz szükségünk. A másik, hogy megelégedünk azzal, hogy egy feladatot tudunk és annak a specialistájává válunk. Igen ám, de a történelem már produkált olyan helyzetet, amikor a legkiválóbb szakmák ismerői is a kukában végezték, vagy egyszerűen kihaltak, mert a változást nem tudták követni. Tehát, új eszközökre, új kompetenciákra kell szert tennünk. Oké, de milyenre? Mivel nagyon kevesen látják a jövőt, (köztük én sem), így konkrétumot nem mernék mondani, ám azt meg merem kockáztatni, hogy olyanra, ami hasznosnak tűnik. Mi az, ami hasznosnak tűnik? Magunkban fogjuk megtalálni a választ.
És ezzel el is érkeztünk a gondolatmenet vége felé, hiszen rengetegen árulnak kész vagy félkész megoldásokat, csak szemezgetni kell belőle.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
– Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
– Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Tehát a megoldás kulcsa bennünk van. A szerencsésebbek rendelkeznek a megfelelő eszközkészlettel mindehhez, és felébrednek, furán hangozhat, de ők azok, akik később segíthetnek a többieken, hogy a számukra megfelelő eszközöket megtalálják, kiválasszák. Ehhez hasznos lehet, ha legalább nagyjából ítélkezés mentesen próbáljuk mindezt megtenni.

‎”Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. …Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. …S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem… “

És ne feledjétek, mindez vagy így van, vagy nem, vagy igaz, vagy nem…ez is csak egy vélemény, se több, se kevesebb.