Játéknak kelléke


Derűs ég mögül figyelt
vagy vihar felhők közül.
– Magadra hagytalak, érzed?
Az ÉN már elkülönült.

– Keress hát meg engem!
Ezt kezdte kiabálni,
körülnéztem, de senki,
nem tudta megtalálni.

Kerestem, kutattam
ajtók s ablakok mögött,
de elrejtőzött előlem,
mint tű, a szalma között.

Hogy észrevegyem hol van,
fel kellett ébrednem,
mindent, mi ÉN voltam,
el kellett égetnem.

A hamuból feltárult,
a közös lét emléke,
az ÉN, mint mesebeli főnix,
csak a játéknak kelléke.

Immár örömömet leltem
minden apró-cseprő részben,
míg mások jót aludtak,
saját elméjük ölében.

Magamhoz öleltem mindent,
mindent, amit kaptam,
útravalónak nektek,
ezt az üzenetet hagytam:

Ha eljön majd az idő
és el kell mennem innét,
magammal viszem, mint Jézus
a megváltás tövis ingét,

és megköszönve az Úrnak,
emlékem – borba töltöm,
mert vendég lehettem én is,
e csodálatos Földön.

(2020.03.11)
Kép forrása: saját