jó szelet…

  • Te hiszel Isten létezésében?
  • Igen – válaszoltam -, hiszek benne.
  • Szerinted Isten mindenható?
  • Igen, szerintem az.
  • Akkor tud olyan nehéz követ teremteni, amit Ő maga sem tud felemelni? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.
  • Igen, tud – feleltem.
  • Na, látod, akkor mégsem mindenható a te Istened.
  • Való igaz – válaszoltam -, tud olyan nehéz követ teremteni, amit Ő maga sem tud felemelni, ám tud teremteni olyat, aki viszont igen.

Az élet maga a tenger, az óceán. Mindenki élete egy vitorlás hajó a tengeren. Különböző a hajótest, különböző a vitorla, van, amelyiken segédmotor is található és van, amelyik csak egy tutaj. Minden vitorlás különböző, de vannak, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra. Egy közös dolog (kettő) azért mégis van. Mindenkinek a vitorlásában van egy beépített robot pilóta GPS-el (tudatalatti, sors, isteni akarat, végül is mindegy minek nevezzük), ami egy földkörül keringő műholdról (Istentől) kap időnként jeleket, és amiről senki nem sejt semmit, sőt sokan azt sem tudják, hogy a hajójuk tartozéka. A másik közös, hogy minden vitorláson van egy kormányos, ami pedig nem más, mint az elme. A hajók mennek A-pontból (születés) B-pontba(halál) az élet, azaz a tenger vizén. A két pont között az elme irányítja a hajót, hiszen ő a kormányos. Ám fogalma nincs arról, hogy merre kellene mennie. Fogalma sincs arról, hogy milyen szélben, milyen vitorlát használjon. Így aztán vannak olyanok, akik a part közelben hajókáznak, akadnak olyanok is, akik csak a kikötőben lavíroznak, egyesek versenyekre neveznek, hogy megmutassák ők a legjobbak, mások csak ringatóznak a vízen, megint mások pedig bátrak és nekivágnak a nyílt óceánnak és vannak akik csak sodródnak az áramlatokkal. Ám ne felejtsük el, hogy bármely csoportról is beszélünk, még mindig az elme irányítja a hajót. Akik a keresést, kalandozást választják, sok szép tájat felfedeznek, találkoznak olyanokkal, akik hasonlóképen, hasonlói élményekre vágytak. Csatlakoznak egymáshoz, egy darabig együtt szelik a vizet, ám később derül csak ki, hogy annak ellenére, hogy az elme mit is akar valójában, a robot pilóta időnként be-bekapcsol, és visszaállítja a hajót az eredeti útirányra. A kormányos (elme) meg nem érti, hogy miért nem az általa kitűzött célt éri el, miért fut zátonyra, miért fogják ki mások a szelet a vitorlájából, miért kerül viharba, és törik az árboc. Azt sem érti, hogy amikor egymás mellett haladnak, a kisebb hajók miért fürgébbek, gyors irányváltoztatásúak, míg a nagyobb hajók lassabbak ám magabiztosabban szelik a vizet. Hiszen ő is ilyen akar lenni, ő is azt szeretné csinálni amit a többiek. Az is fura a kormányosnak, hogy a nagy hajók legtöbbször kifogják a kishajók elől a szelet, és néha csak a farvízen hagynak érvényesülési lehetőséget. Vannak, akiknek türelmet kell tanulniuk, nekik a hajójuk egy helyben horgonyoz. Nem értik miért, és S.O.S jeleket küldenek, amire hamarosan egy coach hajó válaszol is. Elmondja a coach hajókapitánya, hogy igen is, csak fel kell húzni a horgonyt és tessék, szabadon vitorlázhatsz, versenyezhetsz, bármit megtehetsz, amit csak óhajtasz. Így is tesz az álló hajó kapitánya, felhúzza a horgonyt, és hatalmas örömmel, nekivág a tengernek. Élvezi, hogy nem kell helyben toporogni, élvezi a száguldást, ám az egyik pillanatban bekapcsol a robot pilóta, és zátonyra futtatja a hajót. Bosszankodva ugyan, de ismét várakoznia kell, csak most már egy kicsit megváltozott körülmények között. Megint mások gyönyörködnek a korallzátonyokban, tervezgetik, hogy lehorgonyoznak, és örökre ezen a csodálatos helyen maradnak. Így is tesznek, ám egyik reggel arra ébrednek, hogy az éjszakai viharban a horgony elszakadt, és újra a nyílt vízen találják magukat. A robot pilóta tudja, hogy a kormányosnak bátorságot, a viharokkal való küzdelmet kell megtanulnia.
Nem is hozok fel több példát, hiszen mindenki ezek alapján el tudja képzelni a saját sztoriját. Az ontológiát (a történeteket) minden hajón a hajónapló (emlékezet) rögzíti.

Viszont, azok a hajósok, akiket a robotpilóta vissza – vissza terel az útra, azok előbb utóbb rájönnek, hogy az a hajó ami nekik jutott, az mire is való valójában. Rájönnek arra is, hogy A-pont és B-pont között merre, és hogyan kell haladni, milyen csillagokat kell követni, ha a robotpilóta épp inaktív. Megértik azt is, hogy nem ők irányítják a hajót, persze tudják, hogy a szabad irányítás illúziója mindvégig a rendelkezésükre áll. Amikor ez megtörténik és átengedik magukat a robot pilótának, illetve megtanulták a csillagok alapján a helyes irányba kormányozni a hajójukat, nincs más dolguk, mint hátra dőlni és élvezni az utazást. Lesz, amikor csak horgonyozni fognak, lesz, amikor viharral kell megküzdeniük, és lesz, amikor kiköthetnek és élvezhetik a korallzátonyok nyújtotta látványt. Ám tudják, semmi nem tart örökké, és a hajó bármikor útra kelhet.