Ki a terrorista?

Ki a terrorista?

Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy minden tiszteletem Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek, figyelemmel követem munkásságát, elismeréseit. Fontos, hogy amit hozzáfűzök, nem rosszindulatú megjegyzés, sokkal inkább a látókör kibővítését szolgálja. Azaz ez is csak egy vélemény, se több se kevesebb.

Sorba álltam egy üzletben, egy néni is ezt tette az unokájával. A csetepaté kezdetét nem láttam, csak arra figyeltem fel, hogy a 4-5 éves kisfiú elkezd toporzékolni, majd csapkod a kezével, ütni kezdi a nagymamát, aztán sípcsonton is rúgja. És csak bántja büntetetlenül, felnőtt emberek gyűrűjében az idős asszonyt, aki egyik legközelebbi rokona, s talán az egyetlen, aki törődik véle…

„Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lukács 6,37)
Vajon a mindennapi életben is alkalmazhatók ezek a mondatok?
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a kisfiú viselkedése mire akarja felhívni a figyelmet…Miért ezt a közlési formát választotta? Ezt tanulta, látta a környezetétől? ilyen példán nevelkedett? Megtanította e neki valaki, hogy hogyan kell a társadalom által elfogadott normák szerint viselkednie?

Gondolkozzunk csak el, vajon hol kezdődik a terrorizmus?!

Elgondolkodtam, és azon nyomban a A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRÁHOZ, nyúltam: TERRORIZMUS * [ë v. e] főnév -t, -a (csak egyes számban) Rémuralom, terror. A terrorizmus nem lehet semmiféle társadalmi rend tartós alapja. || a. (ritka) Az erőszak és megfélemlítés kíméletlen eszközeivel élő hatalmaskodás; erőszakoskodás.
aztán a wikipédiát is fellapoztam (részlet): A terrorizmus az erőszak alkalmazásának, vagy az azzal való fenyegetésnek olyan stratégiája, melynek célja a félelem keltés révén, meghatározott politikai, ideológiai, vallási célok kikényszerítése.[2][3] A félelemkeltés az erőszak minden formájának – a kocsmai verekedéstől a hagyományos hadviselésig – velejárója, segítője lehet, de a terrorizmus esetében ez a viszony fordított, az erőszak közvetlen áldozatai, kárvallottai legfeljebb csak szimbolikus kapcsolatban állnak az akció valódi céljával, kiválasztásuk másodlagos jelentőségű, legtöbbször véletlenszerű. A terrorizmus modern formáinak kialakulásában fontos szerepe van a tömegmédia létrejöttének, mely nemzetközi méretekben képes az embereket az erőszak sokkoló jeleneteinek részeseivé tenni, azok hatását felfokozni.
szívesen beillesztettem volna ide a lelki terror fogalmait is, de aki akar, úgyis utána néz
oké, mehetünk tovább…

A gyerekek hazajöttek az iskolából és kórusban szidják a tanárokat…. Próbáltam elmondani nekik, ahhoz, hogy jó tanár-diák viszony legyen az osztályban mely minden képzés alapja, a növendék fel kell nézzen a mesterre, s bizalommal tisztelnie kell oktatóját, nevelőjét. A diákok egymásra néztek és elkezdtek kacagni, azt hitték viccelek velük!
EZ bizony így van, fel kellene nézni a tanítványnak a mesterére, a mesternek meg a tanítványára, azt hiszem, ha ez nem kölcsönös, addig sajnos ezzel a jelenséggel folyamatosan találkozni fogunk…Érdemes esetleg azon is elgondolkodni, hogy vajon mitől néz fel a tanítvány a mesterére ?…A tiszteletet kikövetelni nem lehet, ám tettekkel kiérdemelni, azt gondolom példaértékű lehet…

Beszélgetés közben kiderült aztán, hogy ők büszkék arra, ha egyik-másik tanárukat kigúnyolhatják, szívatják, sokszor szemtől szemben ki is kacagják.

Szomorúan néztem őket, majd azt mondtam nekik, hogy igazából ők is terroristák! 
Szomorúan olvasom ezeket a sorokat, mert aki ilyen kijelentést tesz, az nem sokkal különbözik a fent leírtaktól.
„Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Megint csak visszacsatolnék az első bekezdéshez Miért ezt a közlési formát választották? Ezt tanulta, látta a környezetétől? Ilyen példán nevelkedett? Megtanította e neki valaki, hogy hogyan kell a társadalom által elfogadott normák szerint viselkednie?

Sértődötten néztek rám. – Igen, terrorista az – folytattam -, aki nem is próbálja megérteni az embertársát, hanem ellenszenvből, gyűlöletből megpróbál kellemetlenséget, bosszúságot, fájdalmat okozni neki.

Ez az általánosítás nem igazán állja meg a helyét. Ilyetén formán a cikk szerzője is e fogalom meghatározás alá esik, ugyanis, ahhoz, hogy ilyen módón megítéltessenek, minimum az ok-okozati összefüggéseket kéne látni (de az ugye ebből a cikkből hiányzik)…és akkor megint csak vissza kanyarodnék az első bekezdésben megfogalmazottakhoz: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lukács 6,37)
Tovább megyek, meg mutatta e az a tiszteletet követelő oktató, hogy mindezt hogyan kell? Mint ahogy lejjebb majd láthatjuk.

Kis Szent Teréz szerint nincs kis vagy nagy jótett, csak kis szeretet és nagy szeretet van. Sajnos, fordítva is igaz, nincsen kis és nagy terrorista, csak gyűlölet van, harag van, amely arra indít, hogy embertársamnak ártsak, fájdalmat okozzak. A gonosz léleknek nincs keze, lába, nyelve, ő azt szeretné, hogy én gondolkodás nélkül az ő szolgálatába álljak, átengedjem nyelvemet, hogy általa rosszat mondhasson testvéreimről, ő azt akarja, hogy az én kezem által üssön, az én lábam által rugdossa az általa megvetett és rossznak tartott világot!

Vajon azok a jó szándékú fiatalok-e akik szétverték Ukrajnát, Líbiát? Vagy azok akik a párbeszéd helyett lángba borították Szíriát, az egész Közel-Keletet? Vajon ők kinek a szolgálatában állnak, ki mozgatja az ő kezüket, nyelvüket, fegyvereiket?

Ok – okozati összefüggések ismeretének a hiányában én személy szerint óvatosabban fogalmaznék, vagy akkor nem mindannyian Isten gyermekei vagyunk ? Az egyiket így ítélem meg, a másikat úgy? Hol van itt az egyenlőség a szeretet és az elfogadás?

Sok családban, gyermeknevelés helyett igazából egy diktátor-képzés folyik! Elvesszük  a gyermektől a munkát, a különféle feladatokat, s így nincs lehetősége saját korlátait, terhelés alatti képességeit megtapasztalni! A mai gyermeknek nagyon sokszor, sajnos. egyetlen feladata van, a maga saját  igényét megfogalmazni, kiválasztani mindazt, amire szüksége van!

Gyermekként sokszor égő fájdalommal tanultam meg, hogy milyen messze van a legszebb szándék és az elvégzett munka végeredménye.

Emlékszem, hogy nagyapámmal egy kora tavaszi napon, az erős tél, a hatalmas csíki hó által megrongált kerítést akartuk újralécezni. Gyermeki tettrekészséggel, örömmel álltam neki én is a munkának. Csattogott a kalapács, szegeltem ezerrel, de sajnos újból és újból a szeg feje mellé ütöttem, hol a deszkára, hol az ujjamra, közben a szeg az én iparkodásomnak fittyet hányva, hol erre, hol arra görbült el. Bölcs öreg, kedves nagytatám mosolyogva nézett, majd bátorítva annyit mondott, fiam nem jól állsz, látod a huzat elcsavarta a szeget… Aztán mikor meglátta, hogy forgolódva, gyermeki naivságomban próbálok a szélnek háttal fordulva dolgozni, akkor jó kedvvel, vidáman kacagott, majd újból megmutatta, hogy hogyan kell néhány mozdulattal beverni azt a fránya szöget… Nagyot nyeltem, de délután mikor már senki nem látott, vettem egy doboz szeget és egy deszkát, majd egész délután vertem be egymás mellé őket, addig míg pontosan, sorba nem álltak úgy, ahogyan nagyapámtól tanultam…

Nem könnyű az álmaink szintjére emelni világunkat, a realitást, melyet nem a szándék, hanem a tettek formálnak… Estére nem sok bőr maradt az ujjaimon, de azon a napon nem csak szegezni tanultam meg, hanem megtapasztaltam saját korlátaimat is, megtanultam, hogy nem elég a jó szándék egy szeg célba juttatásához, nem elég az akarat, hanem több kell, tapasztalat, higgadt bölcsesség, ügyesség, kemény és kitartás… Mérgemben sírva, sajgó ujjakkal tanultam meg tisztelni mások munkáját.

A gyakorlat teszi a mestert, megint csak visszakanyarodnék az oktatók tiszteletéhez: A fenti példa tökéletesen mutatja, hogy kiérdemelni lehet a tiszteletet, nem pedig kikövetelni. A bölcs öreg nagyatya nem büszkeségből, hanem meleg szívről tanúskodva, példát mutatva érte el, a tanuló pedig gyakorlás útján tett szert, tudásra, tapasztalásra és bölcsességre.

A nagy igazságot: magunkat szándékaink alapján, másokat tetteik alapján ítéljük meg!

Gyermekeinket, fiataljainkat nem szidnunk kell, s elítélnünk, hanem tegyük oda nap mint nap nagyon egyszerű feladatok elvégzésére. Segítsük őket annak megtapasztalására, hogy rózsaszín álmok tojáshéjából milyen nehezen kelnek ki a körülöttünk lévő működőképes és valóságos világ hétköznapi csodái. Kudarcaik teszik gyermekeinket a mi kudarcainkkal szemben megértővé, együttérzővé. Segítséget kérve nőnek fel oda, hogy ne mondjanak ítéletet, hanem jóságosan siessenek botladozó társaik segítségére. Csak így fog felragyogni világunkban az áldott béke, s gyermekeink arcán Teremtő Istenünk szép vonása, ki a megroppant nádat nem töri el, s a mécsesben pislákoló kanóc imbolygó, gyenge lángját nem oltja ki!

Azt hiszem ezeket a szép mondatokat, rögtön az első bekezdés után kellett volna beszúrni, így nem lett volna annyi ellentmondás a cikkben, mint amennyit sikerült belevarázsolni.
Végeredményben a cikkből nem derült ki, hogy ki is a terrorista. Megbocsájtva, szeretettel.

Böjte Csaba

forrás: innen