kígyóláb

scaled8.png


Becsaptál rútul,
váltig hittem neked,
hiába nyújtottam,
elhúztad kezed,
vak voltam éberen,
nem láttam a jelet,
pedig már oviban is
álság volt a jeled.
Válasza olyan volt,
mint lukas zoknija,
megszülető gyermekét
muszáj még szoknia,
pedig egyszerűbb lenne
csak átadni a fénynek,
hajnalban ébredő
narancsos reménynek.
Rejtvényekbe zárt
szavai,  üres helyek,
mosolyába bújtatott
káprázó színterek,
megérintik lelkem,
újra meg újra,
megértve lelkének
mekkora a súlya.
Nem tudom útjaink
valaha egybeforrnak e,
vagy csak fedik egymást,
nyújthat e mindez vigasztalást,
vagy végleg eltűnünk,
mint kígyónak a lába,
karöltve lépkedve
sáros pocsolyába.

(2017.11.14)