Megbocsájtva lenni

2020-10-23
by
in RisingPoetry, Versek
Megbocsájtva lenni

 


Már nem kérem,
hogy megbocsájts
azért, aki vagyok,
már nem kérem,
hogy elfogadj,
olyannak, amilyen vagyok.
Nem kellenek a szép szavak,
hogy mindez mily sorsszerű,
ember vagyok, hibázhatok,
ez tényleg ily egyszerű.
Elfogadom, mit mondasz,
hogy feleslegesek vitáim,
hogy bíznom kellett volna,
s nem megmutatni hibáim.
Értem én, hogy meg volt,
az utolsó esélyem,
eljátszottam, mert hittem,
a benned lévő szeszélynek.
Megbocsájtok magunknak,
kérned sem kell tőlem,
hisz érző ember vagyok,
nem egy kigyúrt gólem.
De, már nem kérem,
hogy megbocsájts,
sőt, már nem is akarom,
s ha nem írok,
hát ne válaszolj,
nincs mit már mondanom.

(2020.10.21)
Kép forrása:  saját

 

A Nyelvművelő kéziszótár (Grétsy-Kemény szerk.) is foglalkozik a kérdéssel. Ott ezt olvassuk: “A bocsát az eredeti alak, s ma is ez a köznyelvi: útra bocsát ‘enged’; vkinek a rendelkezésére bocsát vmit. De már a XVIII. század elején feltűnik […] a j hangzóval bővült változat […]. Ez a forma enyhén népiesnek számít, de egyre inkább terjed a köznyelvben is. Ugyanígy az igekötős származékban: megbocsát – megbocsájt; kibocsát – kibocsájt.” (81. o.)

Ha tovább keresnél

Ezeket se hagyd olvasatlanul