A kezdetek…

…a kis Mumpic óvatosan közelített az erdőn keresztül a nagy odvas fához mely a  tisztás szélén figyelte évek generációi óta az erdő történéseit.

Maga a fa is különleges volt, hiszen évgyűrűi számával csak az erdő fáinak száma vetekedhetett. Igazi különlegességét mégis a benne élő öregember adta, akihez a kis Mumpic igyekezett. Kis Mumpicunk szíve tele volt félelmekkel, melyre gyógyírt, sehogy sem talált. Izgatottan lépett az odvas fa tövében üldögélő öreg emberhez, s köszöntötte:

– Ó hatalmas ÓZ, te aki minden bölcsesség tudatában vagy kérlek adj nekem tanácsot, lelkem tele van félelemmel, nem tudom eldönteni, mit és hogyan kezdjek az életemmel, az életemben felbukkanó új helyzetekkel, emberekkel, szerelmekkel.

Az öreg csak nézett először értetlenül, hiszen fogalma sem volt, hogy mivel kell megbirkóznia. De kicsi Mumpicunk olyan lelkesen kezdte történetét, oly átéléssel és szenvedéllyel kezdett meséjébe, hogy nem volt ideje még felocsúdni sem.

– Nem tudom hogy hol éljek, városban, vagy faluban? – kezdte, – Nem tudom milyen szerepet töltsek be szerelmem életébe. – Egyáltalán… szerelemes vagyok? Jó így az életem, vagy máshogy kellene éljem ??? Kérlek ÓZ add meg nekem, hogy dönteni tudjak!

ÓZ még mindig értetlenül nézett, hiszen nagyon jól tudta, dönteni csak rosszul lehet, ezt hiába is magyarázta volna a kicsi Mumpicnak, nem értette volna meg fortyogó elméjével. A kis Mumpic minden áron a saját kezébe szerette volna venni az életének irányítását és ezzel együtt a szabad akarat illúziójának fátyla takarta volna továbbra is szemét. Hiszen bárhogy is döntünk, előbb utóbb találkozunk döntéseink következményeivel, hol jó, hol pedig kevésbé jó vagy egyenesen rossz formában. A jóval, mindig könnyedén azonosulunk, nem finnyákolunk, nem húzzuk el a szánkat, nem hibáztatunk érte senkit, csak egyszerűen örülünk az érzésnek. Ám ha valami szokatlan, vagy rossz dolog történik velünk, abban a pillanatban elkezdjük kellemetlenül érezni magunkat és megpróbáljuk valami, vagy valaki külső “ellenségben” keresni az okát.

– Figyelj kicsi Mumpic, jó tanácsot nem tudok adni neked, de kérlek figyeld magad, figyelj mindent, ami veled történik, figyeld, ahogy végbemegy rajtad a folyamat. Az elején kicsit nehéz lesz, majd mindig egyre-egyre könnyebb. Néha majd sikerül fülön csípned elméd zaklatott tevékenységét, és eljön maga a felismerés is. Arra kérlek ne csinálj semmit, hagyd, had történjenek a dolgok maguktól, had mutassa meg maga az élet mit üzen neked. Mi az, ami csak neked szól, dedikáltan magától az élettől. Személyesen neked kézbesítve szíved postaládájába. Így most már láthatod, hogy bármit megtehetek, a bölcsesség nem belőlem, hanem magából az életből fakad. Így hát csak légy jelen az életedben, dőlj hátra és nézd csillogó szemeiddel.

Ezután ÓZ egy csintalan mosolyt csúsztatott a kis Mumpic tarisznyájába, útravalónak, ha bármikor elhagyná jókedve, akkor tarisznyájából apró kis kezén át a vállán keresztül a szája szélére csücsülhessen ha rossz kedve lenne.

Megtehetem:

“Ha félelem támad benned, soha ne próbálj elmenekülni előle. Sőt kövesd a félelmet. Azt az irányt mutatja, amerre utaznod kell. A félelem egyszerűen egy kihívás. Téged hív: “Gyere!”

Mindannyiszor, ha valami nagyon jó, ijesztő is, mert felismeréseket hoz. Bizonyos változások felé erőltet. Elvisz a meredély szélére, ahonnan, ha visszalépsz, sosem bocsátod meg magadnak. Mindig emlékezni fogsz arra, hogy gyáva voltál. Ha előreindulsz, az veszélyes. Ez benne az ijesztő. Ha félelem támad benned, mindig emlékezz rá, hogy ne indulj visszafelé, mert azzal nem oldod meg a dolgot. Menj bele. Ha félsz a sötét éjszakától, menj bele a sötét éjszakába – mert kizárólag úgy győzheted le. Ez az egyetlen mód arra, hogy átalakítsd a félelmet. Menj bele az éjszakába; ennél semmi sem fontosabb. Várj, ülj egyedül, és hagyd, hogy az éjszaka végezze a dolgát. Ha félsz, remegj. Hagyd, hogy ott legyen a remegés, de mondd azt az éjszakának:

“Tégy, amit tenni akarsz. Itt vagyok.” Néhány perc múlva látni fogod, hogy minden megnyugodott. A sötétség nem sötét többé, ragyogóvá vált. Élvezni fogod. Megérintheted a bársonyos csendet, a mérhetetlenséget, a zenét. Végre élvezni tudod majd, és azt mondod: “Milyen ostoba voltam, hogy féltem egy ilyen csodálatos élménytől!”

Ha tetszett akkor a sorozat további részeit itt találod.