OMLIK-BOMLIK-ZOMBIK

1993-at írtunk. A 90-es évek a nagy változásokról szólt, emberek, területek, értékek, placcok, pénzek újra el és felosztása. Ám mai fejjel visszagondolva 1993 valamiért mégis csak különleges volt, és a sok különlegesség  közül most csak egyet emelnék ki. Különleges, bár lehet, hogy csak nekem. 1993. Ebben az évben jelent meg ugyanis a The Cranberries – Zombie című slágere. Nem olyan nagy szám, mondhatná bárki is, hiszen dalok tömkelege jelenik meg évente. Igaz,…de ebben az évben, 1993-ban még nyoma sem volt a 2000-es éveket követő, későbbiekben létrejövő vámpír illetve zombi kultúrának, kultusznak. Most többen felsikíthatnak, hogy – hogy vonhatok párhuzamot a múlt és a jelen zombijai között, hiszen a fentebb említett dal indíttatása merőben más, (IRA terrorcselekmény) mint a manapság oly divatos zombi filmek alaptörténetei. Megint csak igaz. Igaz,…de ezeknek a történeteknek van egy közös vezérfonala, ami nem más, mint maga a zombiság. Mi is az a ZOMBI -tehetnénk fel jogosan a kérdést? Nos, a válasz sokrétű, mint minden, ebből az egyik kiragadott – lehetséges megközelítés szerint:

A zombi vélhetően az afro-karibi vudu hit egyik hiedelméből az euro-atlanti kultúrkörbe átszármazott fantáziaalak (horror- illetve fantasy-alkotások gyakori szereplője), eredetileg a zombik olyan halottak, akiket egy hatalmas mágus élesztett fel, hogy neki szolgáljanak.

Bár a zombik egyáltalán nem központi elemei a vudu rítusoknak, az európai és amerikai popkultúrába átkerülve, szívesen alkalmazott klisévé váltak. A fogalom azonban közben át is alakult, és más néphitbeli elemekkel keveredett: a vudu zombiktól jelentősen eltérnek pl. a horrorfilmek zombijai, ezek szintén „élőhalottak” – vagyis egykor meghalt, magasabbrendű idegi funkcióit általában elvesztő és állati szintre süllyedt, holttest voltuk ellenére mozgó és tevékenykedő lények – akik gyakran emberi vérrel vagy hússal táplálkoznak. Az utóbbi elgondolás eredete vélhetően a történelem előtti időkbe nyúlik (a vérivó szellemek vagy kísértetek alakja sok nép hitvilágában jelen volt és van szerte a Földön).”

Ha visszaemlékeztek esetleg, ennek a zombi kultusznak volt egy bevezető szakasza, a vámpírkultusz, mint ahogy a fenti idézet utolsó sorai utalnak is erre. Ahogy haladunk előre az időben úgy jelennek meg a vérszívó, mások erejével, életével játszó szereplők, kik nem röstellve kilétüket csak és kizárólag azért maradnak életben, mert fel- és kihasználják a másokban rejlő potenciált, életet, szimbolikusan a vért. Ugye, a modern filmek által talán ismert, hogy az így kiszipolyozott áldozat meghal vagy szolgálja a teremtőjét, azaz magát a vámpírt. Talán, itt már nem csak nekem tűnik fel a párhuzam a zombi és a vámpírt szolgáló lény között…

A mai világban itt 2019-ben, több mint 25 év elteltével, a ma emberei nagyon sokban hasonlítanak e két fentebb említett létformára. Gondoljuk csak át, ki vagy mi testesíti meg a vámpír szerepét a mai kultúránkban, környezetünkben, esetleg családunkban. (Multi cégek? Kormányok? Gazdasági nagyhatalmak? Szülők? Vallási vezetők? Barátok? …biztosan tudnátok folytatni a sort.) Ha figyelmesen körül tekintünk, felismerhetjük ezeknek az archetípusoknak a jelenlétét közvetlen környezetünkben. Archetípus, igen… és jöjjön végre az összekapcsolása a The Cranberries – Zombie -jával. Miért is használtam az archetípus szót?

Schreiber András megállapítása szerint a zombi az egyetlen olyan „mozgóképmonstrum, amelynek nincsenek komolyabb irodalmi gyökerei” (Orosdy-Schreiber 2014:141.). Az első úgymond írásos emlék egy zombikról szóló könyv, mely William Seabrook tollából származott 1929-ben (The Magic Island), aki a siker gondolatától vezérelve több valótlan dolgot is állított a vudu vallásról és a zombik történetéről. A Vudu mint a lélek vallása, zombik mint lélektelen testek. Lélektelen. Lélektelenség. Meg is érkeztünk. Ez a kapocs. Ha körülnézünk, a legtöbb embernek a mai világban arra van szüksége, hogy lelkével foglalkozzanak. Erre a legjobb példa a közösségi média oldalait elárasztó, a különböző aspektusok szerint csoportosítható lelkisegély bejegyzések. (A sport, a jóga és a testépítés foglalkozik magával a testtel, a tudomány és kultúra foglalkozik a szellemmel, de kevés dolog van, ami valóban a lélekkel foglalkozna.). Na jó-jó, de mi az a lélek? A válasz megint csak sokrétű, mint minden, ebből az egyik kiragadott – lehetséges megközelítés szerint:

„Az emberiség születése hajnaláig lehet vissza vezetni azt az elképzelést, hogy az elhunyt ember valójában tovább él, nem válik semmivé, hogy létezik egy, a testtől független lélek, amit a halál nem érint. A lélek fogalma a legtöbb civilizációban vallásos, filozófiai, pszichológiai elképzeléseken alapszik vagy népszerű kultuszok hatására körvonalazódik az egyes emberek számára.”

Nos igen, nem látom, nem foghatom nem érinthetem, nem szagolhatom, szinte egyik érzékszervemmel sem érezhetem, a tudomány sem ismeri el, mégis valahogy e nélkül nincs értelmes emberi élet. Azaz, ha elvesszük egy embertől a lelkét, akkor vissza is kell tudnunk azt adni. Hogyan? Tenné fel mindenki szinte egyszerre a kérdést.
A zombik – zombik.
Egyszerűbb ez így mindenkinek. Mindenki a kedve szerint utálhatja, vagy ép gyilkolhatja őket kiélve a pusztítás hatalmas erőit, mert így mi, akik nem vagyunk zombik tovább élhetünk.

Igaz. De mi történik akkor, ha rájövünk, hogy éppenséggel valamelyik közeli hozzátartozónk, netán szerettünk is zombiként él? Segítsünk-e neki? Egyáltalán, lehet-e segíteni neki? Kell-e segíteni neki, vagy ez a sorsa, menthetetlen, azért van, hogy a többiek tanuljanak belőle?

Bízom benne, hogy e három utolsó kérdésre tőletek (általatok) fog megszületni a válasz.

Zenei illusztráció: Bad Wolves – Zombie

Kép forrása: saját