Gyerekszáj

Siófoki Széchenyi István Általános Iskola – Kiliti.
2023.. június 21.
Gyerekszáj– Még sosem láttam élő költőt, akikről eddig tanultunk, mind halott volt…
Hatalmas megtiszteltetés és öröm volt számomra a tegnapi tanévzáró rendezvény kilitin. A második osztályos tanulók, Benkő Krisztina és Némedi Nikolett felkészítésével adták az évzáró rendezvény műsorát, melyben a Vakáció című versemet is előadták, ezúton is szeretnék gratulálni a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak. Sajnos, a videó, amit készítettem, nem sikerült a legfainabban, de igyekszem majd utómunkával feljavítani a hangot és megmutatni nektek, addig is ide másolom a verset, és még egyszer köszönöm! 



Vakáció
…
Végre nyár van, suli bezár,
pihenni megy minden tanár,
ránk is ránk fér, szó se róla,
megviselt sok számtan óra.
Nem kell most már korán kelni,
leckét fejbe bepréselni,
biciklizünk, rollerezünk,
barátokkal együtt leszünk.
De jó lesz majd szaladgálni,
mezítláb a füvön járni,
strandon vidám lubickolás,
este fürdés, suvickolás.
Fagyit fogunk követelni!
Nem kell menzán ebédelni,
rosszalkodunk egész nyáron,
s pihenünk egy hintaágyon.
Ó,
IÓ,
CIÓ,
SZEPTEMBERIG VAKÁCIÓ!
…
(2022.05.12)