Versünnep Tábor 2021

Versünnep Tábor 2021

Versünnep tábor:

Szakmai vezetők:
Kolti Helga – táborvezető- verselemzés, versmondás, beszédtechnika, színpadi jelenlét
Perlaki Rita – koordinátor – fotó-, filmkészítés
Domán Kornél – testtudat, mozgáskoordináció, koncentráció, metakommunikáció, felkészülési technikák
Gróf Tamás Ákos – kreatív versírás, filmkészítés
Turi Bálint – drámajáték, verselemzés, színpadi jelenlét
Weinberger Attila – ének, zenei alapismeretek, dalszerzés

A sok-sok feladat közül az egyik, egy négy soros versrészlet átirata volt, szabadon választott versformában.

Az ember, aki megölte Istent – részlet
Ő az első, ki szembenéz
fogaskerék önmagával,
beszorult, berögzült elméjének

csikorgó mozdulatlanságával.

Íme két remek alkotás:
Libikókázás az élettel – Füleki Barbara
Játékra hívott és én boldogan bólintottam rá.
Szembenézett velem és beszorult,
berögzült elméjének csikorgó mozdulatlanságával.
Egy csendes táncot jártunk ketten, egymástól lopott némasággal.
Ő az első, ki szembe néz ezzel az őrülten zakatoló léttel.
De Ő az, aki úgy áll az élethez, mint valamihez, ami nem létezik.
Fogaskerék önmagával megállás nélkül vitatkozik,
De az élettelen életében sohasem vétkezik.
Az Idő – Stenger Kristóf
Az Idő az ki csikorgó mozdulatlansággal
marja arcunkat s lelkünkbe vájja,
milyen az élet; melyben az ember
az egyedüli példány ki
fogaskerék önmagával; mely őrli unva
a hétköznapokat:
Kelés, alvás,
evés, ivás…
Szürke monotonitásba összefolyt katonai szalutálás.
Rég beszorult az ember múltjának jelenébe
és berögzült elméjébe, mint záptojásba a
sárga-aranya, a csillogó hiú jövőkép.
Az Idő; talán Ő az egyetlen, az első, aki igazán
a szemembe néz. Nem szid, nem mér csak
vár és patinássá tesz.
A képen pedig: Kristóf Stenger, Gyopár Bíborka Máthé, Bori Hegedűs, Barbi Füleki, Bonifacio Reali és Zsigmond Sándor.