sárkányharcos 1. – 2. rész

Talán még kicsiny gyermek voltál,
amikor először meglátogatott,
bizalmat szavazva ültél ölébe
pedig már akkor lelkedre szomjazott.
Ahogy teltek múltak az évek,
éles körme, lángcsóvás feje
egyre csak növekedett,
hatalmas szárnyai, dülledő szeme,
tornyod falaival együtt öregedett.
Elveszve érezted magad,
bezáródott tornyod, többé nem eresztett,
sárkányod őrt állva tartotta távol
az összes lovagot, ki érted epekedett.
Szelíd hajad, szél szárnyán jelezte,
lassan nő belső erőd, növekszel,
a királyfira nem várni, hanem elé,
a tornyot lerombolva, menni kell.
Szavaid hatalmas pallósként zúzták
ketté sárkányod minden porcikáját,
háborút nem, csak egy csatát nyertél,
megmentve lelked kicsinyke darabkáját.
És most itt állsz előttem páncél nélkül,
mélyen sötét szemembe nézve,
fogod a kezem, és mosolyogva hívsz:
gyere velem, …többé már nem félek.
…

(2016.06)

…
A sárkány már nem rejtőzik,
megmutatta magát,
ám őrzi még erejét
az utolsó csatára vár.
Emberi kínok
szemétdombja,
hiú remények
silány kincse,
kósza álmok
hervadó kertje,
beteljesületlen vágyak,
lehúzó ingoványa –
fel sem tudjuk fogni
mekkora a repertoárja.
Szeretet legyen kardunk
és megértés a vértünk,
bátran nézzünk vele szembe
bár megremeghet térdünk,
ha hitünk elég erős
önmagunkba vetve,
támogatást nyerünk fentről –
minderről semmit se sejtve.
A sárkány már nem rejtőzik
felfedte immár lapjait
megtanít tizenkilencre lapot húzni,
hogy levághasd izzó karmait.
…

(2018.06.07)