sodródva…

doer.png


összeroskadva ültem a kanapén,
csak bámultam előre az üres lakásba,
üres voltam, de nem féltem, az érzés,
hogy megint mindent elb@szok, inkább
türelemre intett. türelemre lenne most szükség,
amiből soha sem tudni – mennyi az elég.
hagyom magam, látod, engedem,
nem azért mert tehetetlen lennék,
egyszerűen  az élet már bebizonyította,
hogy elintéz helyettem mindent, –
szóval tedd csak amit jónak látsz,
én itt vagyok…figyellek…

sodródom,
néha ölelések,
néha magány,
néha nevetések
néha könnyek,
néha együtt,
néha csókok,
néha bánat,
néha az igazi,
néha csak majdnem…

fel – felbukkan
egy – egy emlék,
egy kósza kép,
egy illat, egy mozdulat,
néha csak egy gondoltat,
egy érzés, egy nézés,
egy nevetés , egy gesztus,
egy mosoly,
egy boldog könnycsepp:
pont az a pillanat…
a sodrásban lassan otthon érzem magam,
érzem, milyen meglovagolni a hullámait,
érzem milyen amikor a szeretnek,
amikor szeretek.
átadom magam hogy végre megérthesd,
milyen, amikor a sodrás én magam lehetek.

(2016.01.18)