Hallottak napja
…
Falunk végén van egy telek,
többen mondják legalábbis,
drótkerítés veszi körbe,
szélén folyik egy kanális.
Még nem nevezte senki el,
ez utca végi zord helyet,
hallottakat gyűjtik ide,
s abból srófolnak nagy hegyet.
Kapu felett vas tábláján,
groteszk szlogen díszeleg,
hirdetve az igazságot,
ami(t): SOSEM HALLUNK MEG.
Réges-régi szokás szerint
taligával járnak körbe
– Hozzátok a hallottakat! –
kiáltják egy fura csőbe.
Minden évben ugyanakkor,
ez egy remek alkalom,
megszüntetni elégetni,
mindazt, ami rágalom.
Összegyűjtve, halmot rakva
a sok fájó gondolat,
máglyát gyújtva, felidéznek
igaztalan gondokat.
Gúnyt űznek a hallottakból,
iróniát élcelnek,
hallottaknak emlékére,
s leginkább az életnek.
Ide kerül valamennyi
át nem gondolt éktelen szó,
s hallottaktól búcsút vehet,
mind, ki hozzátartozó.
Könnyes szemmel, könnyebbülve
bambulják a puszta látványt,
hiszen hallottaink mi is
vagyunk, életünket járván.
Teremtőnek nevezném el,
hallottaink nyughelyét,
az utcazajtól felriadó
ismert lélek énekét.
Van felénk egy régi mondás,
a legtöbb ember rálegyint:
Hallottakról jót vagy semmit! –
de lehet, nem így szószerint.
…
(2020.10.30)
Kép forrása: saját
