Hallottak napja

2020-10-30
by
in RisingPoetry, Versek
Hallottak napja

 


Falunk végén van egy telek,
többen mondják legalábbis,
drótkerítés veszi körbe,
szélén folyik egy kanális.
Még nem nevezte senki el,
ez utca végi zord helyet,
hallottakat gyűjtik ide,
s abból srófolnak nagy hegyet.
Kapu felett vas tábláján,
groteszk szlogen díszeleg,
hirdetve az igazságot,
ami(t): SOSEM HALLUNK MEG.
Réges-régi szokás szerint
taligával járnak körbe
– Hozzátok a hallottakat! –
kiáltják egy fura csőbe.
Minden évben ugyanakkor,
ez egy remek alkalom,
megszüntetni elégetni,
mindazt, ami rágalom.
Összegyűjtve, halmot rakva
a sok fájó gondolat,
máglyát gyújtva, felidéznek
igaztalan gondokat.
Gúnyt űznek a hallottakból,
iróniát élcelnek,
hallottaknak emlékére,
s leginkább az életnek.
Ide kerül valamennyi
át nem gondolt éktelen szó,
s hallottaktól búcsút vehet,
mind, ki hozzátartozó.
Könnyes szemmel, könnyebbülve
bambulják a puszta látványt,
hiszen hallottaink mi is
vagyunk, életünket járván.
Teremtőnek nevezném el,
hallottaink nyughelyét,
az utcazajtól felriadó
ismert lélek énekét.
Van felénk egy régi mondás,
a legtöbb ember rálegyint:
Hallottakról jót vagy semmit! –
de lehet, nem így szószerint.

(2020.10.30)
Kép forrása: saját

Világ embere

Ezeket se hagyd olvasatlanul